Hamarosan újabb fellépések!
Részletekért látogass a Rendezvénynaptár menűpontra!
HATE ÜDVÖZLET - KATT IDE!
Tisztelt Látogató!
Szívvel, lélekkel, szeretettel köszöntünk és büszkélkedve meséljük el neked, hogy két évesek lettünk!
Mi, mégpedig a HALESZ TÁNC EGYESÜLET, azaz HATE!
2008 késő őszén az akkori tápiószőlősi óvodai SZMK vezetője társaival gondolkodván kirobbantott egy szikrát, mely azóta lassan tűzzé nőtte magát. Azaz, mi lenne, ha a tavaszi jótékonysági bálon az óvodai szülőkből verbuválódna egy tánccsoport?
Rövid időn belül el is kezdődtek a próbák, formálódott a végső felállás. Így történt, hogy 2009 tavaszán az Óvodai Jótékonysági Bálon Palotást adtak elő a táncos anyukák!
A siker óriási volt, olyannyira, hogy a produkciót a következő helyi rendezvényeken folyamatosan igényelték.
Így lépett fel a csoport a Ceglédi Kistérségnek szervezett Tápiószőlős Színrelép műsoron, majd a helyi Falunapon, vadászbálon, ismételten óvodai jótékonysági bálon, illetve a nemrégiben szervezett IV. Tápiómenti Nyugdíjas Találkozón.
Következtek a külső helyszínek: Tápiószele (2009), I. Kistérségi Tánctalálkozó Törtelen (2010), majd Csemő (2010), legutóbb pedig Tóalmás (2010).
A heves beszámolóban lemaradt a legfontosabb: 2009 őszén a csoport hivatalos Egyesületté szerveződött, mely alkalomból létszámbővítés is történt, végre fiúkkal, férfiakkal gazdagodott. Vannak férjek, barátok, saját gyerekek.
Elhatároztuk, hogy a több mint 50 éves településünk hagyományteremtésében leszünk aktívak. Célunk egy egészséges identitás tudat megteremtése, néphagyományaink, kultúránk őrzése, ápolása, továbbadása a fiatalabb generáció számára, szőlősi mivoltunk büszkén hírdetése a környező településeken.
Repertoárunk kibővült, így születési sorrendben ezek a következők:
1. Palotás (műsoridő 9-12 perc - hölgy párosokkal)
2. Csángó tánc (műsoridő 4 perc körül - 1 hölgy 1 férfi 1 hölgy hármasokkal)
3. Zsidó tánc (műsoridő 3 perc körül - 2 hölgykoszorú 1 férfi csapat)
4. Angol keringő (műsoridő 8 perc körül - hölgy koszorúk)
5. Bécsi keringő (műsoridő 10 perc körül - 6 vegyes pár)
6. Meglepetés csokor - Ősbemutató 2010 szeptemberében a Tápiószőlősi Falunapok alkalmával
Csapatunk előzetes egyeztetés alapján szívesen tesz eleget külsős meghívásoknak is.
Igényeink egyszerűek, biztonságos öltözködési hely, fellépés után egy kis hűsítő, harapnivaló, feltéve hogy megérdemeljük:) A föniciai találmány mennyisége pedig a Nagy Főnökkel való egyeztetés szerint, vagy, ha befér az óriási kalapunk a kisbuszba, akkor azt elvisszük magunkkal és az őrjöngő közönséggel megtöltetjük:)
Utóbbira, azaz az anyagi támogatásra a ruháink megvételére, tisztittatására, közlekedési költségeink fedezésére van szükség.
A csoport non-profit alapon működik, mindenki önzetlenül áldozza szabad idejét. Egy cél hajt minket, a közösségért vállalt áldozatos munka, és ha megérdemeltük, az érte járó dícséretben való részesülés öröme!
Szeretettel várjuk fellépéseinken!
HALESZ Tánc Egyesület